Néha megkapom az Aranyfény Stúdióban azt a kíváncsi kérdést, hogy létezik-e olyan kristály, amit nem kedvelek? Senkit nem szeretnék befolyásolni, de a korall számomra pont ilyen ![]()
A korallok közül a fehér, ágacskás koralltelep az, amitől valamilyen ok miatt tartok. Engem némileg csontokra, csontvázra emlékeztet, emiatt idegenkedem tőle.
Nem tudom, másnak is van-e ilyen érzete…
Régebben nem is igen tudtam, hogy a korall valójában „mi”.
Arra gondoltam, hogy növény – az ágak miatt. Amikor utánanéztem, akkor szembesültem vele, hogy állatokról van szó: apró polipok meszes vázából épül fel.
Élőhelytől függően tengeri legyezőket, tollakat, tengeri ostorokat formálók, sőt oszlopkorallok és sziklakorallok is vannak.
Színük is változatos: a fehér, piros, kék, sárga, rózsaszín árnyalataiban mind előfordulnak. A korallzátonyok egyébként a világ legnagyobb élő képződményei közé tartoznak – még az űrből is láthatók.
Döbbenetes, hogy a kutatások szerint a korallok már a dinoszauruszok idejében is léteztek, egyesek szerint közel 500 millió évesek is lehetnek. Nem csoda, hogy a tengerparti népek kultúrájában mind a mai napig kiemelt, szent helyet foglalnak el mint a védelem és a gazdagság szimbólumai:
A hawaii teremtésmítoszban a korallpolip az egyik legelső élőlény, ami megszületett a sötétségből. Úgy tartják, hogy a korallok építették fel a földet a láthatatlan világból, így ők az ősök szellemeinek őrzői.
Egy ősi japán legenda szerint a vörös korall a tengeri sárkányok megkövesedett vére. Mivel a sárkány náluk az erőt, a víz elemet és a szerencsét szimbolizálja, a belőle született korallt a császári család és a nemesség is szentként tisztelte.
A görögök a hajók orrába korallt szegeztek, így védték magukat a hajósok a viharoktól.
A mediterrán országokban pedig a házak falára is aggattak – főként piros – korallt, hogy semlegesítsék a szemmel verést.
Napjainkban az orvosi kutatások is komoly figyelmet szentelnek nekik. Vizsgálatuk közvetlenül segíthet megérteni és kezelni a csontrendszeri rendellenességeket, például a csontritkulást.
A korallhoz kapcsolódó orvosi kutatások a csontrendszeri rendellenességek tetületén folynak.
Ezek is alátámasztják azt, hogy csontritkulásra, csonterősítésre javasolt alkalmazni.
Energetikai megközelítésben a csontozat a tőcsakrához „tartozik”, a korall ide sorolható lelki hatása, hogy földel és segíti a bizonytalanságok leküzdését.
A hagyományok szerint normalizálja a vérnyomást, serkenti a vérképződést és támogatja az idegrendszer lecsendesítését.
Hogyan ápold?
Bár a korall a tengerből származik, csak tiszta folyóvízzel javasolt leöblíteni.
Figyelj arra, hogy a tartósan erős napfénytől a vörös és rózsaszín korall elveszítheti az eredeti színét és törékennyé válhat. Szintén károsíthatják a krémek, parfűmök, szappanok.
A korall az óceánok végtelen, lüktető energiájával hálálja meg Neked, ha szeretettel odafigyelsz rá, hozzáértően bánsz vele.
Kérlek, mindig vedd figyelembe, hogy az ásványok, kristályok gyógyhatása nem helyettesíti az orvosi diagnózist és terápiát.


