Nem tudom más évszakkal hogyan van, de a Tavasznak – egészen biztos vagyok benne – Angyala van. Fényhozó Angyala.
Ki más tehetne ilyen varázslatot a Földdel?
Egyik nap még színtelen szürke és hideg minden, rákövetkezőleg pedig már simogatóan langyos aszél és a színek kavalkádja fogad bármerre nézek is: a hóvirágok friss zöld-fehérben, a krókuszmezők sárga-lilában. S folytatják a tavaszi pompát a fák lehelet rózsaszínben, ragyogó opálban.
A hangulat csak fokozódik, amikor megérzik a tavaszt a madarak is: cinkék, rigók, gerlék hajnaltól üdvözlik a gyönge napsugarakat.
És mi emberek?
Velünk is csodát tesz az Angyal: süttetjük az arcunkat a Tavasz fényében, érezzük, ahogyan átmelegíti a szívünket… Új tervek, új erő, új tettek vágyai ébrednek bennünk.
S amint átadjuk magunkat az angyali érintésnek, átélhetjük az elbűvölő Tavasz minden pillanatát!
Radnóti Miklós így ír a Tavaszról gyönyörű versében, melynek címe:
Száll a tavasz
Csúszik a jég a folyón, foltosra sötétül a part is,
olvad a hó, a nyulak meg az őzek lábanyomán már
kis pocsolyákban a nap csecsemőnyi sugára lubickol.
Száll a tavasz kibomolt hajjal, heverő hegyek ormán,
tárnák mélyein és a vakondok túrta lyukakban,
fák gyökerén fut, a rügy gyöngéd hónalja tövében,
s csiklandós levelek szárán pihen és tovaszáguld.
S szerte a réten, a domb fodrán, fodros tavakon kék
lánggal lobban az ég.
